2011. május 29., vasárnap

Úgy szép az élet ha zajlik

Jó kis eseménydús hetem volt. Ígértem, hogy a mostani beszámoló hosszabb lesz és tartalmasabb, de az az igazság, hogy hét közben tényleg nem sok dolog történt...
Hétfőn csak a szokásos hétvége utáni lazulás, de legalább kipihentem magam - hittem én, de kedden olyan hulla fáradtan ébredtem, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem. Az első gondolatom megint az volt, hogy amint elvittem Felixet ez oviba és mindenki elment a kis dolgára, azonnal lefekszem aludni...Nem így történt. Feléledtem, 9-kor már mentem is le a tóhoz futni. A nap további részében vasaltam, terveztem, szerveztem... :) Délután Felixnek szokásos foci, Robinnak ping-pong. Apuka elment a kollégáival valamelyik tóhoz, céges buli - csütörtökön jöttek haza. Szerdán reggel mentünk Katival és Felix-szel foglalkozás terápiára, 9-kor már az oviban voltunk, én összekaptam magam gyorsan és átmentem Tutzingba. Ez a hely kb. akkora mint Starnberg, az utolsó megállóhelye az S6-os S-bahnnak, amivel nekem mindig utaznom kell. A Starnberger See talán innen a legszebb és a város is nagyon hangulatos...Az utcák rendezettek és látszik, hogy nem kevés pénze van az itt élőknek...őőő, itt egy csinosabb házikó teteje:



Sétáltam kicsit, lementem a tóhoz, megmártóztattam a mancsaimat, ücsörögtem kicsit a stégen és délután 1-re már itthon is voltam. A szerdáról külön bejegyzés is született - nem hagyhattam ki! Estére kicsit megnyugodtak a kedélyek a két eszelős hír után, Kati segített nekem szállást keresni Berlinben. Végül 3 éjszakát fogok ott tölteni, csütörtökön (23.-án) késő este érkezem majd vissza, ezúttal repülővel (gyorsabb és árban ugyanannyi, mint a vonat). A legszebb az egészben, hogy lesz útitársam is. Tamara kapva kapott az alkalmon és másnap már írt nekem, hogy velem tartana. Rettenetesen boldog vagyok! Azóta Kati már foglalt nekünk szállást a berlini Hauptbahnhof környékén - így legalább minden közel lesz, mert nagyon a központban van. Szóval, június 20-án irány Berlin, három nap őrület egy eddig még számomra idegen városban, sok-sok újdonság. Aki már járt ott, mindenkitől azt hallom, hogy Berlint egyszerűen látni kell. Megyünk! ;)
Csütörtök reggel anyuka elutazott Düsseldorfba, Uwe is csak éjjel jött haza. Délelőtt Münchenbe mentem, kis városnézés. Aztán összefutottam Orsival, aki éppen állásinterjúról jött. "Felmondott" a családnál, ahol au pair (volt) és jövő szerdától egy hotelben fog dolgozni. Éljen-éljen! ;) Délután Felixet elvitte az egyik óvónő játszani a fiával. Tutzingban laknak, így fél 6-kor mentem érte S-bahnnal. Robin és az egyik spanja addig nálunk játszottak, sok dolgom megint nem volt. Este megvacsiztunk hárman, ágyba tettem őket, esti mese - eltelt a nap.
Pénteken délelőtt takarítani voltam, az ottani apukának pedig szülinapja volt. Meghívtak engem is a vasárnapi banzájra, de már tudtam, hogy van programom. Viszont láttam a tortát (amit én nem neveznék tortának), annyiból állt, hogy egy totál száraz piskóta lapra rá volt pakolva pár hatalmas eper...uhh :S Otthon volt apuka és Elias is (ő az, akit nem szeretek annyira), miközben vasaltam tette fel a hülyébbnél hülyébb kérdéseit, hadart, azt sem tudtam hány fele áll éppen a fejem, fáradt is voltam már - a lényeg, hogy ki tudtam volna ugrani tőle az ablakon... Amikor hazaértem már itthon volt anyuka, elhaladtam az egyik magas, fekete váza mellett, az eldőlt és ripittyára törött...pedig esküszöm hozzá sem értem, lehet hogy túl hevesen haladtam el mellette?! Nem történt gond, még anyuka nyugtatgatott, hogy ne aggódjak már, lazítsak, összesöpri. Felixet 2-kor elhoztam az oviból, mert 3-ra mentünk Robin sulijába valamilyen ünnepségre. Sohasem hagyom ki az ilyeneket és most sem bántam meg, hogy velük tartottam. A tornateremben volt egy kisebb ünnepség - tánc, ének, mulatozás. Az iskola összes diákja jelen volt, rengeteg szülő és gyerek. Az ünnepség után körbe lehetett járni a suliban. Minden osztályteremben és helyiségben más-más érdekesség volt kiállítva, azokat lehetett kirpróbálni vagy megtekinteni. Szokás, hogy a szülők otthonról hozott kis étellel, itallal hozzájárulnak az ilyen "banzájokhoz". A svédasztal leírhatatlanul jól nézett ki, volt minden, ami szem-szájnak ingere. Perec, virsli, különböző saláták, pálcikára tűzdelt szőlő-sajt, kaviáros és lazacos szendvics, gyümölcsök, ropogtatnivalók, sütemények, sósrúd, pezsgő, kávé, üdítők...Mondanom sem kell, hogy a többség már az ünnepség után megrohamozta a büfét. :) Kati most nem "sünit" készített (erről a múltkor írtam), hanem egyszerűen csak hosszú pálcikákra tűztünk egy hatalmas epret és egy darab sajtot. Az a jó ezekben a dolgokban, hogy eszméletlen hamar kész van, jól néz ki, finom - ennek eredménye, hogy kb. az fogyott el legelőször. Uwe nem ért oda a suliba, felhívta Katit, hogy megint nem közelekednek normálisan az S-bahnok, így sokat fog késni. Nem örültem a hírnek, mivel estére Orsi családjához voltam hivatalos búcsú vacsorára...Ennek ellenére anyuka elengedett 6 órakor (minden nap 8-ig dolgozom...ultra rendesek voltak megint), mindent vagy semmit alapon, hátha sikerül valamilyen módon bejutnom a városba. Hatalmas mákom volt, mivel vonatpótló buszok jártak és amikor leértem az állomásra már ott várt a busz. Starnbergben S-bahn, 7-re Münchenben voltam. Fél 8 körül érhettem Garchingba, Orsi már várt rám. Nem tudom miért, de izgultam. Hülyén hangzik, de tényleg izgultam. Számomra idegen családhoz menni, vacsorára...ráadásul Orsi amiket mesélt az ottani apukáról, fenntartásaim voltak. Vittem nekik egy üveg bort és szőlőt, mivel a kissrác, akire Orsi vigyáz nem ehet édességet. Quirin nagyon aranyos, kis totyogós, szőke, mosolygós kölök - elhiszem, hogy Orsi ennyire imádja! :) Nem volt semmi gubanc, vacsorára Flammkuchen-t készítettek (pizzához hasonló, isteni kaja), beszélgettünk, jó sok mindent kérdeztek rólam, a családról akiknél vagyok, a terveimről...Csak annyit szeretnék hozzáfűzni ehhez, hogy az ottani apuka furcsa, hogy tényleg az...Most már értem, hogy miért volt Orsinak néha annyira elege. Szerintem ha nálunk Uwe ilyen lenne, akkor már rég leléptem volna. De viccen kívül. Nem az a gond, hogy beszólt vagy rosszul viselkedett/bánt velem, hanem a stílusa. Sőt, még dicsért is, hogy jól beszélek, milyen aktív és motivált vagyok, de valahogy nem hatott meg. Persze, jól esett, hogy ezeket mondta, de olyan megnyilvánulásai vannak, hogy néha csak lestem. Körülményes és kötözködő, ha valami nem világos neki, akkor esküszöm azért kérdezett vissza ötször, hogy kekeckedjen. Az anyuka viszont annyira rendes és aranyos, hogy nem értem, hogy lehetnek ők egy pár?! :) Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam, a vacsora tökéletes volt, furcsa volt, hogy végre nem kenyér van, beszélgettünk is sokat - legalább betekintést nyerhettem egy másik család életébe is ilyen módon. Orsi, remélem nem haragszol, hogy leírtam ezeket! :) És még egyszer nagyon szépen köszönöm a meghívást! Az estét pedig egy erős tízesre értékelem! Hehe :)
Sajnos a hazajutással gondjaim támadtak, Orsi bekísért a Marienplatzig, de ott fél órát kellett várnom a vonatomra. Majd Starnbergben következett a bizonytalanság - vajon hogy jutok haza?! A busz nem indult, mindenki hőbörgött (amit megis értek hajnali 1-kor), a többi emberkével fogtunk egy 7 személyes taxit, így jutottam el Pöckingbe 3 euróért. (Had jegyezzem meg zárójelben, hogy a múltkori vasárnap reggelem kicsit többe került, szintén taxival. Ja és nem azért taxizom mostanában ennyit, mert annyira "húú de jól megy", hanem mert a kényszer bizony nagy úr :))
Reggel 9-kor kelnem kellett, mentem a Neumann családhoz vigyázni Simba-ra, a kutyusra. Este 7-ig voltam ott. A kutya szinte egész idő alatt aludt és horkolt. Oké, megfizették, kétszer vittem sétálni az ebet, lényegében lógattam a lábam egész nap - filmeztem, ettem, teraszon csücsültem, de unalmas volt. A semmittevésbe néha sokkal jobban bele lehet fáradni. Főleg szombaton délután, amikor köztudott, hogy egész hétvégén úton vagyok...:) Viszont a pénzre szükségem van; valamit valamiért. Azért az nem semmi, hogy a németek ilyenre (is) kiadnak pénzt. És tényleg; nagyon jó tarifám volt...


7-kor téptem haza, extra gyors elkészülés, irány a város. Szimi szülinapját ünnepeltük...Hajnal fél 4-kor már itthon voltam, vasárnap délben pedig már Münchenben vártam Kittit. Ő másfél órára innen, Memmingen mellett au pair, blogon és facebookon keresztül ismerem. Szóval vasárnap találkoztunk először személyesen, nagyon közvetlen, aranyos lány. Sajnálom, hogy nem lakik közelebb, de megbeszéltük, hogy még az ittlétem alatt meglátogat majd egy hosszú hétvégére. Kimentünk az Allianz Arena-hoz. Születésnapjára kapott a "családjától" egy jegyet, amivel az úgynevezett Arena Tour-on vehet részt, én is vele tartottam. Így végre nem csak a kerítésen keresztül nézhettük meg az egészet. Volt egy kisfilm, hogyan épült fel, majd kimentünk a lelátóra. Lélegzetelállító volt az egész, ja és nagyon meredek. Nem hittem volna, hogy olyan magas, valósággal tériszonyom volt. :) A pálya baromi kicsinek tűnik...nem értem, hogy miért. Az a meglátásom, hogy aki a legfelső sorban ül, az is mindent lát. Voltunk az öltözőkben - igen, ahol a sztárok öltöznek-vetkőznek, a bárokban, ahol a nyereséget ünneplik, végigvonulhattunk a folyosón, ahol kivonulnak a pályára - közben pedig szólt a "We are the champions"...leírhatatlan érzés volt! Egyre jobban várom már azt a bizonyos Audi Kupát! ;)



Másfél óráig tartott ez a kis túra, utána visszamentünk a városba, megkajáltunk a mekiben, majd irány az egyetem. Elsétálgattunk ott, megvártuk Andit és Orsit, majd adtunk a testünknek egy kis fagyikelyhet. Baromi jól éreztük magunkat így négyesben - igaz Szimi és Tamara nagyon hiányzott! -, de tökéletes délután volt.


Este fél 9-re értem haza, beszéltem anyukával. Minden szükséges cuccos le van foglalva Berlinhez, hihetetlen mennyire rendes. Nekem semmit sem kellett intéznem. :)
Most pedig megyek és elteszem magam holnapra, alig élek...
Jézusmária szerdán már június - azaz nyár! Hohóóó :D
Hamarosan jelentkezem.
Szép hetet Mindenkinek, hatalmas ölelés!
:)

2011. május 25., szerda

Adrenalintúltengés - az álmok valóra válnak...?!

Hatalmas szükségét éreztem, hogy most azonnal írjak! Szívem szerint megtettem volna már napközben, de akkor még valami nem volt biztos.
Az történt, hogy reggel beszéltem Katival, említette, hogy június 20-án ismét el kell vinnem Felixet Merseburgba a nagyszülőkhöz - egy hetet ott fog tölteni. Ez még semmi, megkérdezte, hogy nem lenne e kedvem tovább utazni Berlinig, megnézni a várost és 1-2 napot eltölteni ott - a vonatjegyet ők fizetik. Fogalmam sincs, hogy csinálja (varázsol?), de ugyanannyi pénzért utazom 400 km-re, mint 600-ra...semmi gond :) Kérte, hogy gondoljam át jól, mivel egyedül kellene mennem és lennem, neki merek e vágni egyáltalán egyedül a német fővárosnak. Egy ekkora lehetőséget viszont nem fogok kihagyni - számomra ezen nincs mit átgondolni! Természetesen megyek. Szállást kell intéznem és a két napba mindent belesűríteni, amit csak lehet. Ja, de most este már azt mondta anyuka, hogy megkapom 23.-át is szabinak, így egy nappal tovább maradhatok majd. Jézusmária milyen rendesek, ehhez már nem fűzök semmit sem...
Nagyon várom már, el sem hiszitek mennyire. Interneten szépen mindennek utána nézek - hol, mit és miért érdemes megnézni, igyekszem kihozni a maximumot abból a pár napból.
Ez még mind semmi volt...délelőtt alaposan pörögtem is, de délben kukkolom az e-mailjeimet és egy beérkező az APIA-tól (Au Pair in America - mostantól így rövidítem majd), már remegett kezem-lábam, megnyitottam és íme a várva-várt e-mail; gratulálnak, megkezdődik az amerikai kalandom, a program tagja vagyok és indul a családkeresés - mostantól láthatják az amerikai családok a profilom. Bízzunk a legjobbakban. Vajon milyen lesz majd az első "befutó" család? Velem madarat lehetett volna fogatni egész nap, semmi nem szegheti kedvem.
Aztán történtek még kisebb apróságok, kaptam jó híreket még...de egyelőre azokról a dolgokról nem mondok semmit, ami nem biztos.
Mindezt tetézi, hogy vészesen közeleg a hétvége - hihetetlen, mennyire gyorsan eltelt ez a hét. Annyira jó hétvégém lesz, annyira nagyon várom már...! :)

Észbontó ez a nap! Megyek kutakodok kicsit Berlin után, már nincs egy hónap... :)

Milliósok puszi Nektek!

2011. május 23., hétfő

Röviden és tömören

Csinálhattam valami kis galibát, mivel minden napom végén leírom, hogy körülbelül mi történt aznap, majd elmentem. Vasárnap este viszont ezt sehol sem találtam, pedig egy kisebb regényben foglaltam össze a múlt hetem. :) Emiatt most kissé hézagos lesz a bejegyzés, de a hétvégéről igyekszem mindent leírni.
Hét közben szinte semmi érdekfeszítő dolog nem történt - kétszer Münchenben voltam, csütörtökön és pénteken takarítani, pihentem, futottam (nagyon jó idő volt egész héten), a fiúkkal nagyon keveset kellett lennem...Most, hogy bejött a jó idő, mindig akad valami más program, mindig van kit meglátogatni, másokkal játszani. Anyuka péntek este szóvá is tette Robinnak, hogy miért kell minden nap máshoz menni?!...Majd finoman elkezdett velem is beszélgetni, hogy nem unalmas e így, hogy szinte soha nem kell velük lennem és nem kell semmit sem csinálnom. Majdnem hogy az a rész következett, hogy tulajdonképpen én marha felesleges vagyok ám itt... :) Végülis nem ezt mondta, de szerintem rájöttek, hogy tényleg alig van dolgom és hát ezért ők fizetnek nekem. Kati szerint alaposan át kell gondolniuk, hogy valóban szükségük van e jövőre is au pair-re...mivel a két fiú suliba megy, hozni-vinni nem kell őket, így a következő csajnak tényleg szinte semmi dolga nem lenne. Nem tudom miért, de azt hiszem, hogy anyuka egy percet sem bírna ki au pair nélkül. Nem is a gyerekekkel való tennivalók miatt, hanem reggeli - és vacsorakészítés, vasalás és porszívózás miatt. A kényelem pedig nagy úr. :) Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy döntenek majd.
Most inkább hagynám is az öt nap jellemzését, ígérem legközelebb részletesebb leszek, de nem egyszerű előkotorni minden múlt heti mozzanatot, pedig tényleg nagyon sokat írtam, de ez most így alakult...
Péntek este megjöttek Uwe szülei és nálunk töltötték a hétvégét. Szombaton időben (10-kor) sikerült felkelnem, kötelező "tisztelet köröket" lefutottam a nagyszülők előtt...:) Rendesek voltak, aranyosak. Ettem, összeszedtem magam és mentem Starnbergbe. Bevártam Orsit és Zsuzskát, majd Niederpöckingbe mentünk meglátogatni Tamarát - ez gyalog kb. 40 perces út volt. A "családja" elutazott hétvégére Belgiumba, de a babát, akire vigyáz, itt hagyták neki - milyen kedvesek. A kiscsaj, Marie Jose (még nincs 1 éves) eszméletlenül édes, nem találom rá a megfelelő szavakat sem. Kis mosolygós, vidám baba. Sokat táncol és imádja ha megy a zene. Jajj, nagyon beleszerettünk! :)


Tamara csinált nekünk paprikás krumplit tejfölös uborkasalátával...nyamm-nyamm :) Belapátoltuk, majd lementünk egy stégre a tóhoz. Nyárias hangulat, fürdőzők, vízibiciklisek, vitorlások, motorcsónakok - volt minden. Igaz, hogy csak térdig gázoltunk a vízben, de igazán kedvem lett volna beugrani, váltóruha híján ezt nem tettem meg. Ismét hálát adtam az égnek, hogy egy évig ilyen helyen lakhatok! Leírhatatlanul gyönyörű - és a csajoknak is nagyon tetszett, ők ugye eddig még nem voltak itt.

Balaton-feeling - na jó, csak egy kicsit... :)

Orsinak sajnos el kellett köszönnie, estére vissza kellett érnie a "családjához", mert dolgozott. Visszamentünk Tamaráékhoz, a baba evett, én pedig elindultam Szimi elé - meg is érkezett Orsi helyett a váltás. :) Ő is "beájult" a kiscsajtól, játszottunk picit, ismét evett, majd Tamara lefektette aludni. Közben mi elkezdtünk készülődni az esti bulira, iszogattunk, beszélgettünk - jó kis hangulat kerekedett. Sajnos Tamarától is el kellett búcsúznunk - éppen úton van Magyarország felé és csak augusztusban jön vissza, elég valószínű, hogy én már nem fogok találkozni vele. Nagyon rossz érzés ez megint, bár megígérte, hogy nyáron jön és meglátogat minket. Szóval Tamara - ajánlom is, mert nélküled azért ez így nem ugyanaz! :) 9 körül hívtunk egy taxit - mert nincs az az isten, hogy én ma negyedszerre tegyem meg azt a 40 perces utat :) -, majd S-bahnra pattantunk, 10 körül már Münchenben voltunk. Még 2 hete ismertünk meg pár magyar emberkét Zsuzsin keresztül, akik 1 hónapja dolgoznak itt, na ők meginvitáltak minket buli előtt hozzájuk. Ismerkedtünk, beszélgettünk, volt zene és minden földi jó. :) 1 körül pedig Klangweltbe mentünk, majd buli kifulladásig. Persze a hétvégén ismét vasúti munkálatok folytak, így 40 percet kellett volna reggel fél 6-kor várnom az S-bahnra. Na neee! Akkor már nagyon fáradt voltam, Starnbergig el tudtam jönni vonattal, fogtam egy taxit - ilyet sem fogok soha többet, de ugye a szükség néha nagy úr. Negyed 7-re már ágyban voltam, 10-kor kelés...remek! :) Tündihez mentem ebédre - nagyon jól laktam, végre valami magyaros, végre valami finom, végre valami borsófőzelék...hehe :D
Sokat sajnos nem lehettem nála, 1-kor le kellett lépnem, mert 2-kor moziba mentünk Szimivel és online vettem a jegyeket, amiket még ki kellett váltanom. A Karib-tenger kalózai 4. részét néztük meg, ami ugye 3D-ben fut. Érdekes módon néhány olyan mondat volt csak, amit nem értettem, egyébként még magam is meglepődtem, hogy világos minden. A film - hát nem is tudom, de szerintem ha nem 3D-ben lett volna, akkor lehet, hogy nem fog meg annyira. Én nem vagyok ettől elájulva, de ízlések és pofonok, szerintem nem mostanában nézem meg még egyszer. Vannak jó poénok, Johnny Depp azért még mindig ott van a szeren, de semmi több. :)
Mozi után barangoltunk még kicsit, ettünk-ittunk, Karlsplatzon beindult a kút - ott pózolgattunk, majd este 7 körül hazajöttem.


Kissé megint összecsapottnak érzem itt a dolgokat, ezért gyorsan abba is hagyom. :) Sajnálom, hogy "eltüntettem" a heti beszámolót...
Ma ismét hétfő, a héten lesz minden - grillparti, kutya-sitting, születésnapozás - szóval megint jó dolgoknak nézek elébe! ;)
Szép napokat Mindenkinek!
Puszi
:)

2011. május 15., vasárnap

Őrület

Ismét eltelt egy hét. Szinte most jöttem vissza, de két hét már a múlté. Fergetegesen jóra sikerült az elmúlt 7 napom - ez több mindennek is köszönhető. A családra érdekes módon rájött az, hogy a gyerekek annyit wii-zhetnek, amennyit csak akarnak. Hétfőn fel kellett hívnom anyukát és megkérdeznem, hogy ez igaz e, mert a fiúk ezt állították. Nagyon furcsa amúgy; egész idáig, amíg télen bent kellett lenni és a rosszabb időkben is, tilos volt wii-zni, tv-zni, számítógépezni. Most, hogy jönnek a jobb idők, nagyon sok programot lehetne odakint csinálni, így egyből megvan nekik engedve. Ki érti ezt? :) Mondjuk ismét jelentősen csökken a napi munkával töltött óráim száma - rendszerint vagy beállok én is wii-zni, vagy elvagyok amíg ők játszanak. Napi 1-2 óra munka, így ki lehet bírni én azt mondom.
Kedden egész nap és este is egyedül voltam. Kati Hannoverbe ment üzletelni, Uwe szintén éjjel jött haza valamikor. A Neumann családhoz kellett mennem takarítani a csütörtök miatt (ez most csak kivételes alkalom volt), 3 és fél óra alatt végeztem is. Délután trambulinoztunk kicsit a fiúkkal. Mostanában az a szokásuk, hogy telepakolják harminc labdával a trambulint és még mi hárman is bent ugrálunk. Mondanom sem kell, hogy meg sem lehet moccanni, minden második ugrás után valamelyik focilabdára érkezem, a kis pattogós labdák miatt pedig áram futkozik az egész "rendszerben", egyik percben hol én kapok kisebb "áramütést", hol valamelyik fiú. Nem baj, mégis csak élveztesebb így! Trambulin után Robint útjára bocsátottam - ping-pong-ra ment, Felix és én pedig a sportpályára, foci edzésre. Fél 7-re lett vége az edzésnek, hazaértünk, én elkezdtem csinálni a vacsit. Beígértem nekik, hogy amint készen lesznek, esznek, mosakodnak (mert ugye a német gyerekek egy héten maximum kétszer fürdenek csak!), fogat mosnak - szóval ha elintézik magukat, utána wii-zhetnek még fél órát. Kis kitérő - rájöttem, hogy azért fürdenek hétközben és hétvégén is egyszer, mert anyuka és apuka arra is lusta, hogy vizet engedjen vagy rendezze őket a zuhany/fürdés után. Minden vacsoránál 5 perces vita van abból, hogy a gyerekek fürdeni szeretnének, szülők az órára néznek és egyből nemet mondanak. Persze egyszerűbb, ha a srác csak átöltözik pizsibe, akkor még mellette sem kell lenni. Hihetetlen! :) Na mindegy, vissza az előző részhez - nálam a hadművelet 15 percet sem vett igénybe, nagyon nagy volt az egyetértés. Egy hangos szó, egy kiabálás, parancsolgatás nélkül megment az egész. Komolyan mondom, többször lehetne ilyen szülőmentes nap. Néha jobban szeretem. Egyáltalán nem fárasztó és örömmel tölt el, hogy legalább ha velem vannak, akkor rendben megy minden. Hallgatnak rám, normálisak velem, nem megy a röhögcsélés, a hülyeség az asztalnál, mint amikor a szülők itt vannak. Ezen még máig is elcsodálkozom, de tényleg így van. Legalább erre büszke vagyok na! :) Aztán ez este 8-kor megtört...alig bírtam felparancsolni őket a szobába, mivel a fél órás wii partit természetesen meg kellett hosszabbítani még 10 perccel. Mondtam nekik, hogy oké, de akkor nincs esti mese - szülőknél is mindig így megy. Negyed 9 körül sikerült kikapcsolniuk a masinát, akkor menjünk fel aludni! De ők még szomjasak, vigyek fel vizet. Oké igyatok, ki ne száradjatok nekem... :) Ja, de akkor még legyek szíves (tényleg nagyon szépen kértek) mégis olvassak egy mesét, mert csak akkor nem olvashatnék, ha már elmúlt volna fél 9. Úristen, oké, mese. Hát olyat olvastattak, hogy bonyolultabb szavak nem is lehettek volna benne, nyökögtem ott össze-vissza, fáradt is voltam már, hosszú is volt, szemeim is szinte kifolytak, alig vártam, hogy a végére érjek. De ők még inni szeretnének...ohh Mann! Viszem a vizet, elkortyolják, mintha délutáni szieszta lenne, marha lassan betakaróznak aztán villanyoltás végre. Jó, hát ennyi kellett így a nap végére, de az tuti, hogy nem a gyorsaságukról híresek. :)
A szerdai napomra még mindig nem találom a megfelelő szavakat! Isteni volt! Még vasárnap apától kaptam a fülest, hogy július 26-27. az Allianz Arena-ban rendezik meg az úgynevezett Audi Kupát; jön a dél-amerikai Porto Alegre, az FC Barcelona és az AC Milan csapata, alap résztvevő pedig az FC Bayern München. Na, nekem több sem kellett, totál bezsongtam. Kedden gyorsan lecsekkoltam mindent neten - mit, hogyan, miért, mennyiért!? :) És eldöntöttem, hogy ott leszek. Nagy álmom volt, hogy eljussak egy Bayern München meccsre, de ez, hogy a Milan ellen játszanak - na ez már nálam is mindent felülmúl, mivel a Milan a másik örök kedvencem.
Szimi jön velem és nagyon úgy néz ki, hogy tesóm is. Tervben volt, hogy ismét meglátogat majd a nyáron, de e hír hallatán el is dőlt az időpont. Megfűztem Orsit, hogy szerdán jöjjön velem jegyeket venni. Szóval szerdán a lehetséges legkorábbi S-bahnnal Münchenbe mentem, az úgynevezett Säbern Straße-ra kellett menni. Egy hatalmas épület található ott, természetesen a csapat részére. Edzőpálya, shop, jegyeladás és vétel - minden ami kell. Már amikor közeledünk megláttuk a pályát, körülötte sok-sok ember, pályán kis futkozó emberkék. Mondom Orsinak, biztos ami biztos, menjünk be és vegyük meg a jegyeket. Öt percbe telt és kezemben tarthattam mindkettőt, olyan boldogan jöttem ki az épületből, hogy azt elmondani sem lehet. Ráadásul baromi jó helyünk lesz. A jegy pedig nem csak az esti FC Bayern München - AC Milan meccsre szól, hanem a 18.15-kor kezdődő Porto Alegre - FC Barcelona meccsre is. No, a családomtól csak az estire kaptam kimenőt, de nem említettem nekik, hogy ekkora lehetőségem lenne még. Sohasem kértem tőlük olyat, hogy hét közben engedjenek el valami miatt. Hát ebbe most belementek - amiért nagyon hálás vagyok nekik! Az még kérdéses, hogy a másik meccsen ott lehetek e?!...
És hát ugye ha már ott vagyunk, akkor nézzük meg azt az edzést is, vajon kik játszanak...mivel amiket az előbb leírtam, az még csak a kezdet volt. Haladtunk szépen a pálya felé, Orsi mondta, hogy ez csak valami fiatal korosztály lehet, fizikai képtelenség, hogy majd a Bayern csapata ott fog edzeni éppen előttünk. Még közelebb mentünk, egyre nagyobb tömeg, majd megpillantottam Lahm-ot, Schweinsteigert és Riberyt...úristen! A legnagyobb sztárok itt előttem passzolgatnak, ez aztán mindent felülmúl. Főleg úgy, hogy erre nem számítottunk, hiszen én csak jegyeket venni mentem. Gyors fényképezés, mint az őrült kínaiak kattogtattam ismét... :)
Jobbra néz mindenki - mit néz, bámul! -, kattognak a vakuk...mondom ki van ott, kit kell ennyire nézni!? :) És akkor megjelent Diego Maradona!!! ÓÓÓ MAMA!!! Ezt nem hiszem el! Diego Maradona ott állt tőlem 2 méterre a Bayern München edzésén és leste a játékot! Na ott volt végünk azt hiszem, totális extázis. Nem kaptam levegőt, remegtem, izgultam, a gyomromban labda, helyezkedtünk, kattogtattam a gépem (még szerencse, hogy mindig nálam van!), lesifotó meg minden...Megláttam, hogy többen is megkérték egy közös fotóra. Egyáltalán nem volt bunkó, pedig biztos nem fényképezkedni jött éppen Münchenig. Én nagyra tartom azt is, hogy nem ült be egy VIP páholyba, nem volt lekezelő, nagyképű és beállt az egyszerű emberek közé. 10 percembe telt, amíg rávettem magam, hogy közös képet csináltassak vele. Egy pasi előttem megkérte az egyik német "gorilláját", hogy lehet e fényképezkedni, hát őt elhajtották. Vártam 2 percet, de akkor már egyszer rámnézett a pasi :)...hirtelen azt sem tudtam, hogy milyen nyelven kérdezzem meg, hogy lehet e?!...az angol mellett döntöttem, de szerintem ott helyben ha valaki megkérdezte volna a nevem, azt sem tudtam volna megmondani! :) Kezét a vállamra csapta, Orsi fotózott, de ő is remegett, mint a kocsonya. Totál zoom-os kép lett, de nem számít, köszi Orsi. Az öreg Maradona kinyögött egy "thank you-t" és egy "okay-t", megveregette a vállam, majd továbbálltunk. Ott már tényleg végem, végünk volt. Fel sem fogtam mi történt, a legjobbkor voltam a legjobb helyen. Elvégre ő azért nem egy Kozsó vagy Győzike, akivel otthon fényképezkedhetek. Tudom, tudom - annyira lehet, hogy nem nagy ügy, mint ahogy itt áradozok róla, nekem mégis az. Akik ismernek tudják, hogy imádom a focit. Egy ilyen nagy emberrel találkozni pedig életem egyik legszebb pillanata lesz örökre! :) Fantasztikus volt, utána 10 percig másról sem bírtam beszélni, csak arról, hogy kezemben a jegy, láttam egy edzést és találkoztam Diego Maradonával! Végighívtam apát, anyát, tesót - valaki csak felveszi alapon, az sem érdekelt, hogy drága lesz... :)


A városba vettük az irányt, sikerült kicsit lehiggadnom is. Orsi vásárolt ezt-azt, majd elmentünk a Karlsplazt-ra a Mekibe. Ki állt e híres étterem előtt? Hát Maradona! Ilyen nincs! :) Ott volt teljes vállszélességben, ismét a német "gorilláival". Hehe! :) Ja, poén; bent álltunk a Mekiben, persze közben ki-kitekintgettem az ablakon. Egy srác éppen indult kifelé, megpillantotta a kintieket és majdnem hasra esett a lépcsőn...upsz!
Csodás nap volt, komolyan! Minden összejött - ahogyan az meg van írva! :) A délutánom is nagyon jól telt, Felix nem volt itthon, ráadásul nem is nekem kellett hazahoznom, anyuka ment érte. Robinnal pedig majdnem  egész idő alatt trambulinoztunk és wii-ztünk. Hanyadika is volt az a bizonyos szerdai nap? Hát persze, hogy 11.-e! ;) (nem hiába a kedvenc/szerencse számom). Eredetileg pedig úgy volt, hogy majd kedden megyek be megvenni a jegyeket, viszont a takarítás közbejött és tolódott szerdára. A sors akarta így - hehe :)
Ami viszont furcsa volt, hogy én ezt az egészet hatalmas örömmel meséltem vacsora közben a családnak. Az arcukon semmi, a meglepődöttség legkisebb nyoma sem - a totál érdektelenség viszont látszódott. Uwe-nak annyi volt a reakciója rá, hogy "ő még él?" Jézusmária, atyaúristen! A nagy német foci drukkerek...meg merem kockáztatni, hogy azt sem tudták, hogy kiről beszélek. A másik verzió lehet, hogy az argentínokat sem szeretik valamiért...vagy nagyon kikaptak tőlük anno?! Mindegy, inkább nem is firtattam tovább a dolgot... :)
Csütörtökön lazulós napot tartottam - futás, film, skype, rendrakás. A délután szintén simán ment a fiúkkal - wii, trambulin, ez-az-amaz.
Pénteken délelőtt takarítani voltam, fél 1-re végeztem. A délután natúrban ment ismét - kis vasalás, fürdés, kaja-pia, net. Délután a sulinál voltam Felix-szel rollerrel, láttunk megint kígyót (ami igazából ugye sikló, de nekem minden, aminek ilyesmi kinézete van, az kígyó). Azért írtam, hogy megint, mert azt még nem meséltem, hogy hétfőn is voltam futni, de néha erdőnek jövök haza a biciklivel. Nos, hétfőn is így tettem - volna. Tolom a bicajt, minden oké, dalolászok, madarak csiripelnek, totális az idill, de előttem sziszeg valami. Ááááá! Egy másodperc töredéke alatt megfordítottam a biciklit és felpattantam, olyan gyorsan elhajtottam a helyszínről, mint még soha. Egész úton hazafelé az utat lestem, hogy mikor bukkan elő még egy. Azóta egyébként félve megyek futni is...hiszen bármikor és bárhol megjelenhet egy. Nem tehetek róla, de az ilyen siklókat, kígyókat valahogy sosem preferáltam...
Na szóval a péntek...miután Felix és én hazajöttünk, itthon volt apuka és Robin is. Megjött Maxi (Robin spanja), wii-zhettek. Uwe és Felix eltűntek 2 órára - elmentek a közeli erdőbe előkészíteni szombatra a játékot Robin születésnapi zsúrja miatt. Hazaértek, vacsoraidő. Kati kérdezte, hogy mik a terveim hétvégére. Mivel "rendes" au pair vagyok, így kérésük nélkül is maradok természetesen itthon szombaton és segítek a zsúr miatt, mivel 9 gyerek jön. Hangsúlyoznom, tényleg nem kértek meg, szabad akaratomból szerettem volna maradni. Azt gondoltam, hogy majd leesik nekik a tantusz, hogy azért maradok, hogy segítsek. Erre a vacsoránál felmerült a kérdés, hogy Felix mit fog csinálni majd a "buli" ideje alatt...?! Anyuka erre egyből felvetette, hogy majd "Viviennel csinálsz egy biciklitúrát vagy ellesztek valahogyan!" Hmm??? :O Igen? Jó tudni. Szerintem azt hitték, hogy teljesen azért akarok itthon lenni, hogy Felixet pesztráljam szombaton délután is...
Kaptam egy jó hírt is aznap este; Zsuzska (Magyarországon au pair, de a családjának van Münchenben is lakása és most itt töltenek pár hetet, júniusban mennek haza, ami a legjobb, hogy egy faluban lakunk otthon! HIHETETLEN!) megérkezett Münchenbe. Szombat estére meg is beszéltem vele egy talit, mert ugye segédkezek itt egy kicsit, de úgy terveztem, hogy 7 körül tiplizek majd... :)
Eljött a szombati nap, 11 óra körül sikerült kikászálódnom az ágyból - hihetetlenül jó volt 10 órát aludni, jól esett. Fitt voltam és üde. Segítettem fent a születésnapi zsúr előkészületeiben, kitakarítottam a fürdőszobám, wii-ztem Robinnal, hipp-hopp délután 3 óra lett. A család annyira nem vitte túlzásba a kaja minőségét és mennyiségét - volt két torta, mindkettő a legegyszerűbb (talán még nekem sem esne nehezemre elkészíteni), epres és csokis, a vacsi pedig krumplisaláta volt apró virslikkel. Na, 3 körül megjött a 10 vendég gyerek, azaz 12 gyerek futkozz a házban összesen. Bolondok háza volt - üvöltöztek, verekedtek, botokkal harcoltak, természetesen mindenki egyszerre akart beszélni, futkoztak...nem is mondom tovább, azt hiszem mindenki el tudja képzelni, hogy milyen az, ha 12 gyerek összejön... :) Először ettek tortát, majd következett az ajándékbontás. A szülők szinte felváltva kiabáltak a gyerekekkel - sokan közülük nagyon neveletlenek voltak, káromkodtak. Kati már ötször szólt rájuk, hogy ha nem fejezik be, akkor haza lesznek küldve. Na bumm! Ez aztán a kedves vendéglátás. Mondjuk már a hajam állt égnek nekem is. Pörögtem, mint a buszkerék, tényleg nagyon sokat segítettem, bár nem kértek meg rá. A fiúkat 3 csoportra osztották és elküldték őket az erdőbe ilyen kincsvadászatos feladatra. A második csoport sajnos eltévedt és hazajöttek, gondoltam egyet és beugrottam hozzájuk. Szóval ismét útnak indultunk, majd sikeresen teljesítettük a távot. Szuper volt, a srácok nagyon aranyosak és kedvesek voltak velem, az egyik megjegyezte, hogy olyan jól beszélek németül, hogy szinte fel sem tűnne neki, hogy külföldi vagyok. Ez irdatlanul nagyon jól esett! :) Este 6-ra minden csapat hazaért és elkezdtek grillezni. Na, akkor már láttam anyukán, hogy az idegei bármelyik másodpercben felmondhatják a szolgálatot, amit el is hiszek - ezt arra értem, amit a gyerekek műveltek. Én ezzel a mozdulattal be is jelentettem, hogy ellépnék a városba a többiekkel. Alig vártam a pillanatot, hogy végre kiszabaduljak az őrültek házából. :) Kati kicsit lekezelő is volt, én értem, hogy fáradt volt és a gyerekek sem voltak normálisak, de amikor köszöntem, hogy "szép estét és érezzék jól magukat", akkor majdnem hogy alig akart elköszönni...nemhogy még azt is megköszönje, hogy segítettem. Viszont ebből is tanultam; hiába akar az ember jót meg minden szépet, segíteni ezerrel, ha nincs hála. Sajnos ők ilyenek. Bár hangsúlyozom, valahol megértem - 12 gyerek után valószínű én sem reagálnék le semmit sem. De azt nem hiszem, hogy máskor is ilyen kisangyal leszek és a szombatom velük töltöm... :)
Este pedig elkezdődött az izgalmasabb része a napnak; Marienplatzon találkoztam Orsival, Tamarával és Zsuzskával. Tyűű aztamindenit...nagyon-nagyon jó esténk volt! Először adtam a testemnek egy kis pizzát (tudniillik egész nap nem ettem semmit sem), majd elmentünk a Schluckaufba. Én azon a helyen annyi embert még nem láttam, mint szombat este. Állnunk kellett, de így sem volt semmi probléma. Csocsóztunk, martiniztünk, beszélgettünk, élveztük a zenét. Alig hallottunk magyar szót, én komolyan mondom, hogy nem tudom mi volt az emberekkel, hogy mindenki azt a helyet vette célba. 11 körül elmentünk a Neuraum nevű helyre - Orsi már nem tartott velünk. Ez egyetemi buli volt, igaz, hogy kicsit drága belépővel, de ami bent volt, az kárpótolt minket. Három hatalmas terem van, természetesen mindenhol különböző zene. Normális emberek, jó italakciók, mai zene - szép kis magyar csapat gyűlt össze, mivel közben találkoztunk Gergővel és az egyetemi csoporttársaival is. Megkezdődött a mókázás, de csak fél 3-ig. Amúgy sem terveztem hajnalig tartó mulatozást, jól éreztem magam, de ennyi éppen elég volt. :) Közben mondom, hogy még mindig hihetetlennek tartom, hogy három ember is ugyanazon helyen van és bulizik, akik egy 1300 embert számláló faluból jöttek, Magyarországról. Azaz Zsuzska, Gergő és én. Igen, tényleg kicsi a világ. :)


Fél 4-re haza is értem, nagyon jót aludtam, fél 11-kor kidobott az ágy. Arra keltem, hogy megjöttek a vendégek, ugyanis jött vasárnap 3 család, akik az egész délutánt itt töltötték nálunk. Jaa, Felix nagyon aranyos volt; képzeljétek el, éppen nyitom ki a szobaajtóm, hogy megyek fürdeni és Felix is nyitni készült az ajtóm...soha, de soha nem jött még le hozzám, főleg nem nyitott be. Látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, hogy már ébren vagyok, aranyosan odabökött egy annyit, hogy "Hallo Vivien!", aztán gyorsan felfutott a lépcsőn - azt hittem megzabálom! :) Fürdés után pedig nagyban pakolok és készülök a szobámban és ugye az ablakom egy szintben van az udvarral. Felixék kint játszottak, odafutott az ablakomhoz, bekopogott és elpötyögött egy "Hi Vivien!"-t...azt hiszem jobb lábbal kelt és nagyon jó napja volt. Igen, vannak azért ilyen pillanatai is.
Én rohamléptekben összekaptam magam, délben pedig már úton voltam München felé. Szimivel taliztam először, megebédeltünk a Mekiben, aztán taliztunk Orsival és Andival. Ismét a Theresienwiese felé vettük az irányt, vasárnap volt a Frühlingsfest utolsó napja és ugye az teljesen kizárt, hogy én ne üljek fel valamire! :) Sétáltunk - szerencsénkre még majdnem hogy a nap is kisütött, ettünk csokiba mártott banánt nyamm-nyamm :P, aztán végül Sziminek sikerült felrángatnia egy vizes, magas, százhússzor átfordulós, "mindjárt kiesek és meghalok" ringlisre...úgy izgultam a menet előtt, mint kb. anno az érettségin. Mivel már ültem ilyen gépezeten és utána egy órát kellett ülnöm egy helyben annyira rosszul voltam, így nem sok reménnyel szálltam fel erre, de ugye egyszer élünk! :) Hát, az az 5 perc nem fog a legszebb pillanataim közé tartozni, de túléltem. Szimi és Orsi felváltva sikítozott mellettem, én úgy döntöttem, hogy becsukom a szemem és várom, hogy vége legyen már. Voltak olyan pillanatok, hogy azt sem tudtam hol, vagy éppen milyen pozícióban vagyok. Andi szerint olyan fejem volt, mint aki bármelyik pillanatban rosszul lehet. Az összes átfordulásnál jött egy gondolat, miszerint mindjárt kinyílik az ülésem biztonsági zárja és kirepülök. Tudom, nem vagyok normális, hogy mindezek ellenére is felültem, de ez van. Máig is bánnám, ha nem így tettem volna! :)




Utána kicsit elkezdett esni az eső, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a városba. Andi és Orsi hazamentek, Szimivel ittunk egy narancs juice-t. Kedvünk még nem volt hazajönni, villamosra pattantunk és várost néztünk. Mivel mindig S-bahnnal vagy U-bahnnal közlekedünk, így esélyünk nem sok van a városnézésre, de így azért mégis más. És ugye ingyen is van, a bérletem minden egyes közlekedési eszközre érvényes. Juppí! :) Hamar elszaladt az idő, 8-ra már itthon is voltam. Anyukával csevegtem kicsit, most pedig körmölöm a bejegyzést. Élvezzétek!
A cím pedig mindent elárul; hiába a kissé esős idő, de az elmúlt 7 napom tényleg fergetegesen jó volt. Mit lehet erre mondani - igen, már megint! :) Elöljáróban annyit, hogy a jövő heti is nagyon jónak ígérkezik...de erről majd később.

Szép hetet Mindenkinek, millió puszi!
:)

2011. május 9., hétfő

Újra együtt! :)

A szerdai nap is simán ment - Kati itthon dolgozott, én délelőtt lementem futni a tóhoz. Soha nem esett még annyira jól, mint aznap! Napsütés, csípős hideg, csak én és a biciklim...majd a biciklim nélkül futás. Utána még ledobtam magam fél órácskára a stégre, merengtem egyet, majd hazatekertem. Gyorsan kitakarítottam a fürdőszobám, majd délben elhoztam Felixet az oviból, mivel délután Tutzingba mentek anyukával valamilyen dokihoz. Sulis gyakorlatokat és feladatokat csináltak, hogy a kissrác szeptemberre kellőképpen fel legyen készülve - de azt hiszem, hogy erről írtam már. 4 órakor jöttek haza, de addigra már itthon volt Robin is. Kati és Felix "eltűnt" az udvarban - ezt úgy kell érteni, hogy festették a garázst egészen este 7-ig és nem is láttuk őket szinte. Robin pedig kapott a születésnapjára egy jó bonyolult társasjátékot, amit ketten elkezdtünk megfejteni, vajon hogy megy?!... Végülis nem a normális szabályok szerint játszottuk végig, mivel Robin kitalált egy "saját" szabályt (amit mondjuk jobban élvezett) és 6 óráig nyomattuk. Nekem bevallom kezdett már kicsit sok lenni és így, hogy nem "normálisan" játszottuk annyira nem volt élvezhető...de ő örült, hogy nyert. Ám legyen, engedtem na! :)
6 órától anyuka megengedte neki, hogy Wii-t játszon, elvolt, én is elvoltam, majd szépen, békességben megvacsoráztunk.
Csütörtökön nekem is megkezdődött a munka "keményebb" része - és ezt arra értem, hogy ismét mennem kell takarítani. Ugyebár minden csütörtökön a Neumann családhoz megyek (ők az újak, Kölnből költöztek ide, nekik van kutyusuk és a fullos házuk), pénteken pedig Elias-éknál van jelenésem. Ahogy számolgattam és ahogy a hátralévő 3 hónapomban tudok még menni így minden héten mindegyik családhoz egyszer, már egész szép kis terv pattant ki a fejemből a nyár végére, amiért meg is fogok dolgozni. És komolyan szeretem is csinálni. Annyira jó érzés, hogy végre nem a szüleimtől kell pénzt kérni, hanem a saját keresetem amiért bizony megdolgozom és csak félre rakosgatom a kis "perselyembe"...hehe :) Délelőtt 10-től fél 2-ig voltam náluk, de a végére már nagyon fáradt lettem. Úgy képzeljétek el, hogy a plafonig érő tükreik vannak, amik akkorák mint a szobám egyik fala - és azt már meséltem, hogy négy fürdőszobájuk van. Viszont azt nem preferálom, hogy amint felmosok, Simba kutya összemancsolja az egészet...csodálatos! :D Egyébként meg simán ment minden, baromi rendes egy család. Jaaa, és megkértek, hogy május 28-án (szombaton) déltől este 7-ig menjek el hozzájuk vigyázni a kutyára, mert elutaznak valahova és nem vihetik magukkal. Akkor ezt most hogy is mondják? Kutya-sitting...vagy micsoda... :) Gondolkodás nélkül igent mondtam, igaz, hogy elmegy a szombat délutánom, de talán ennyit kibírok - valamit valamiért. Ráadásul annyi lesz a dolgom, hogy elviszem egy sétára a kutyát és adok neki enni-inni. Szerintem nem olyan megerőltető. A délutánom megint maga volt a mennyország, Felixet elvitte az egyik anyuka a tóhoz a játszótérre - valamikor 6 óra körül estek haza, Robin pedig Adriano-nál volt. Én komolyan mondom, ha még egyszer egy ilyen családot kifogok, ahol ennyi szabadidőm lesz az maga lesz a csoda. De szerintem ilyen nem lesz, képtelenség. :) Vacsi után jó sokat beszélgettem anyukával - amiket érdemes tudni, az, hogy jövő héttől minden szerdán reggel együtt megyünk hárman Starnbergbe egy foglalkozásterápiára - na nem nekem lesz, én majd csak várom őket, Felix megy, én pedig szállítom vissza S-bahnnal és úgy viszem majd oviba. Anyuka kedden Hannoverbe megy üzletelni - szóval egyedül kezelek itt majd mindent. Valamint lassan elkezdenek új au pair után nézni. Kérdeztem Katit, hogy ilyenkor van e esetleg elképzelése, hogy milyen országból akar valakit, vagy vannak e különleges elvárásai és erre annyit mondott, hogy az a legfontosabb, hogy minimum olyan jól beszéljen németül mint Katja és én...miért, én jól beszélek? :) Aranyos volt nagyon egyébként. Persze, jön valaki és perfekt lesz németből, az nem gond ha nem jön ki a családdal és a gyerekekkel, csak a nyelvet jól tudja...haha :) Na jó, csak viccelek ám. Persze, hogy nagyon fontos. És mivel két nagyobb fiú van már - jövőre Felix is iskolás lesz, így azért itt nincs az, hogy nem beszélsz semmit. Egy percig sem bánom, hogy nem kicsi gyerekes családhoz mentem - persze néha jó lenne, főleg amikor a többiek is mesélnek, hogy milyen aranyosak meg minden (és ugye Felix-szel néha voltak/vannak zűrjeim), de tény, hogy tőlük tanultam és tanulok a legtöbbet. És ugye ezért jöttem ki...Egyébként néha már olyan érzésem van, mintha éppen csak az utolsó heteimet, napjaimat tölteném itt...borzalmas. Az oviban is kérdezték, hogy meddig maradok, mik a terveim, hazamegyek e?!...Nekem pedig már azt "kell" válaszolnom, hogy 3 hónapom van már csak itt...és utána vége...három hónapom...és szinte most jöttem...
Pénteken - ahogy már az előbb is írtam, takarítani voltam 9-től fél 1-ig - vasalnom is kellett. Utána elintéztem ezt-azt, bolt, bank, fürdés, ebéd - még egy kis skype-os traccsparti is belefért Klauval. :)
A nap "dolgozós" része is nagyon hamar eltelt, Felix és én a sportpályán, majd a játszótéren töltöttük az egész időt. Jövő héttől teniszezni akar járni, először azt kukkoltuk meg, majd meginvitáltam a játszótérre - mondván, hogy ott úgyis csak annyi a dolgom, hogy ülök és nézek. :) 6 óra után értünk haza, vacsiztunk - immár kint, a teraszon, a természet lágy ölén. Megint tombol a tavasz - röpködnek a 25 fokok minden nap. Húú, hát ami engem illet, péntek este már elég fáradt voltam - ez mindig így van. Valamint sikerült magamban megint megállapítani azt a tényt is, hogy a péntek a legeslegjobb nap a világon! Elég fáradtan vonultam el...bezzeg éjjel 1-ig nem is nagyon kerültem ágyba, este valahogy mindig újult erőre kapok...hehe :D Már nagyon vágytam a hétvégére, a szombatra, a welcome-bulira, a vasárnapra, a pihenésre, a többiekre, hogy megint velük lehessek...
Szombaton "kora" délelőtt mentem is be Münchenbe, Tamarával találkoztam és nyakunkba vettük a várost. Csak egy táskát vettem magamnak, de azt el kell, hogy mondjam, Tamara mellett nem lehet unatkozni. Nagyon fog hiányozni, ha hazamegy (ez sajnos 2 hét múlva bekövetkezik), de addig is igyekszünk még minden pillanatot kihasználni. A sétáló utcán mentünk, amikor megpillantottunk öt német, hawaii szoknyás, parókás, kagylós, sört iszogató pasast - gondolom legénybúcsú lehetett, általában akkor szoktak ilyen hülyébbnél hülyébb szituációk kialakulni... :D Viccesen néztek ki, egy idős néni éppen fényképezkedett velük, hát nekünk sem kellett több, gyors pózolás és már mentünk is tovább...
Tamarának sajnos 2 körül haza kellett mennie "babázni" egy kicsit, én pedig kimentem Garchingba Orsihoz. Garching 20 percre található Münchentől, aranyos, hangulatos kis hely - ja, és mindig az Arena mellett megy el az U-bahn, szóval nekem ezért különösképpen tetszik! :) Leültünk egy térre fagyizni, majd elsétáltunk a sörkertbe. Egy sör mellett jól elbeszélgettük az időt, majd haza kísértem Orsit, hogy összepakolja a ruháit (este Andihoz mentünk)...A "családja" behívott a kertbe, bemutatkoztam, kérdezgettek, de nagyon feszült volt a légkör. Lehet, hogy ez annak is tudható be, hogy Orsi éppen a napokban mondott fel, ami azt jelenti, hogy május 28-án ki kell onnan költöznie. Az az igazság, hogy valahol megértem miért, ugyanis apuka nem egy szokványos eset. Öt percet töltöttem velük, de azt hiszem elég is volt. Nem olyan, mint nálunk Uwe. Arrogáns volt, én pedig egész idő alatt éreztem azt a "felsőbbrendűnek érzem magam" viselkedést, amit nem szeretek. A kissrác, Quirin (akire Orsi vigyáz) viszont nagyon aranyos, kis szöszi, mosolygós, vidám. Amikor odafutott Orsihoz és átölelte a lábait, akkor azt hittem megzabálom. :) Nagyon kis "megfogós"! :)
6 óra körül értünk oda Andihoz - utána fél óra csodálkozás következett. Történt ugyanis, hogy a lakótársaik elköltöztek Ibizára (mint minden nyáron), de október körül vissza szoktak jönni. No, most nem fognak, szóval  Andiéknak nem kell tovább négyen osztozni a lakáson. Ezt ők természetesen ki is használják, gyönyörűen be-és átrendeztek mindent, új bútorok, miegymás. Frankó lett! :) Megvacsiztunk, beszélgettünk, a hangulat a tetőfokára hágott...hehe :) Elkészültünk, és 11 óra körül már mentünk is a Schluckaufba. Tamara és Szimi már várt ránk és fantasztikus érzés volt újra látni őket! Végre megint együtt a kis csapat!
1 óra körül mind az öten elindultunk, de a buliba csak Szimivel és Tamarával mentem. Orsi Andiéknál hagyta a pénztárcáját, amiben benne volt a bérlete és a személyi igazolványa is - ami nélkül kb. esélytelen lett volna bejutni Klangweltbe. Szóval hárman vágtunk neki az éjszakának. A buli ismét nagyon jó volt, sokat táncoltunk  - 5 óra után már az összeesés határán jöttünk ki a helyről, olyan fáradtak voltunk. Én legalábbis.. :)
A nagy fáradtság ellenére viszont 11 órakor úgy dobott ki az ágy, mintha minimum egy napot átaludtam volna. Gast-ék nem voltak itthon, hamar ettem, összekaptam magam és irány München. Tamarával a halacskás szökőkútnál volt randink, süttettük kicsit a hasunkat, megbeszéltük az elmúlt éjszaka eseményeit, majd befutott Szimi is. Elsétáltunk a Karlsplatzig, majd U-bahnnal mentünk az Isar folyóig. Rég be volt már tervezve, hogy megnézzük a szörfösöket, akik majdnem minden napjukat ott töltik - legjobb tudomásom szerint illegálisan. Viszont a rendőrség már nem tud mit tenni, viccesen hangzik, de így van. Az az igazság, hogy nagyon szórakoztatóak és rengeteg ember kíváncsi rájuk. Nekem baromira tetszett az egész, csináltam jó sok képet és videót. 


Kb. egy órát töltöttünk ott, majd vissza az U-bahnhoz és irány a Theresienwiese. Igen, ahol az Oktoberfestet rendezik  - sajnos most nem Oktoberfest céljából mentünk, hanem most rendezik az úgy nevezett Frühlingsfestet (tavaszi fesztivált), ami meglátásom szerint majdnem olyan mint az Oktoberfest, csak kicsiben. Rengeteg ringlis, sörsátrak, annyi étel és ital, ami szem-szájnak ingere, beöltözött emberkék, zenebona - pompás volt! Jaa, és mindezek mellé 25 fok! ;) Éppen jó! A délután hátralévő részét ott töltöttük, Tamara berángatott a szellemvasútba - ami kicsit sem hasonlít az otthonihoz. Ez sokkal jobb. Szegény csajnak szerintem majdnem az egész "út" alatt leszabtam a kezét, annyira szorítottam. Komolyan néhány helyen félelmetes volt nagyon, végigsikítottam az egészet. Na, de amikor ismeretlen emberke a totál sötétben, koporsók és véres fejek között megfogja, végig simítja a hátam - na az már sok(K) volt! :D Az ilyen nagyon pörgős, átfordulós, vizes, "mindjárt kiesek és meghalok" dolgokra nem tudtak felcitálni semmi pénzért sem.





Elkezdett fájni a fejem is, valamint voltak már rossz élményeim az ilyenekkel kapcsolatban. Viszont megígértem nekik, hogy majd jövő héten, szóval még rá tudok készülni lelkiekben. Alapjában véve vevő vagyok az ilyenekre...végülis miért ne?! Ismét bebizonyosodott, hogy München sem olyan kicsi - totál véletlenül találkoztunk Zsuzsival és még két magyar sráccal, akik vele voltak. Nah, őket nem kellett félteni, amit lehetett kipróbáltak - legyen az akármilyen gyomorforgató. De még a megszokott ringlis sem olyan volt, mint otthon. Szimi és Tamara úgy szálltak ki az egyikből, mint én itthon a zuhanyzóból. Ááááá, egyszerűen mennem kell jövő héten, jól jön néha egy kis adrenalin bomba! :)
Ettünk, beszélgettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Este fél 9 körül értem haza és azt kell, hogy mondjam, hogy megint brutálisan jó hétvégén vagyok túl! Minden szempontból ott volt a topon. Anyukának meséltem amikor hazaértem, említettem neki, hogy fáj a fejem - persze ez szerintem a fáradtságtól, a kevés alvástól és a múlt éjszakai bulitól volt, de egyből elkezdett aggódni, hogy igyak teát, feküdjek le és pihenjem ki magam. Mondom, hogy mindenből ekkora ügyet csinálnak... :) Még ma (hétfő) reggel is azt mondta, hogy ő viszi Felixet az oviba, mivel nem nézek ki valami egészségesnek...úristen pedig semmi bajom, kialudtam magam. 

Na, most pedig megyek futni, vasalni, lazulni kicsit. Ismét előttem egy teljes hét, ami elég jónak ígérkezik! ;)
Csodás napokat kívánok Mindenkinek, puszillak Titeket! 
:)


2011. május 3., kedd

Otthon és itthon!

Bugyuta kis cím lett, de most jobb nem jutott eszembe és nem szeretném mindig ismételni magam. :)
Igen, megérkeztem (igazából már 3 napja)...
Gyorsan eltelt a kis szabadságom, de elmondhatom, hogy valamiért ezerszer jobbra sikeredett, mint anno a téli. Még az előző bejegyzésben írtam, hogy nem írok nagyon részletes beszámolót az otthon töltött minden napomról és mozzanatról - legyen elég annyi, hogy fantasztikus és szuper volt, totálisan feltöltődtem. Volt részem mindenben - sokkal több emberrel tudtam találkozni és elidőzni, rohantam ide-oda, találkoztam ezzel-azzal, megünnepeltem tesóm 18. születésnapját, a húsvétot, ettem és ittam szinte megállás nélkül, pihentem sokat, megejtettem a fogorvost és a fodrászt is és az egész "vakációm" megkoronázta még egy szombati ballagás is; Dorina barátnőm is elballagott. :) Tökéletes volt minden! Ezúton szeretnék Mindenkinek megköszönni mindent - nem is ragoznám ezt tovább, augusztusban úgyis mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk!

Még mielőtt elfelejteném; megvolt az Au Pair in America-s interjú is, ezen is túl vagyok...izgultam mint az állat, de sikerült és most nagyon boldog vagyok. Tudom, hogy ez még körülbelül a "semmi", mivel nagyon messze vagyok még a céltól, de nekem mégis már valami...Borzasztó nehéz volt eleinte mindenre angolul válaszolni, mindent angolul megérteni és felfogni, amiket kérdeztek. Mondanom sem kell, hogy minden németül villant be. Gondolom leszűrhető volt, hogy nem vagyok perfekt angolos, de ugye azért szeretnék nagyon kijutni, hogy az legyek. Néhány papírom megírása még folyamatban van, amik a jelentkezéshez kellenek - ezeket még fel kell majd töltenem az adatlapomra - és ha minden igaz, akkor május vége körül várhatom az első családok jelentkezését. Rettentő izgalmas lesz úgy gondolom, nagyon várom már! :)
Ugyanazon a napon sikerült találkoznom egy volt au pair-rel is, Csillivel. Ő másfél évet volt New Yorkban és rengeteget segített és segít nekem mindenben. Nagyon hálás vagyok neki, élőben is ugyanolyan közvetlen és aranyos volt, mint az e-maileken keresztül. :)
Erről most egy szót se többet, elnézést a kis kitérő miatt. Ha valakit esetleg bővebben érdekel, hogy mi merre hány méter, akkor e-mailben vagy itt-ott meg tud keresni. Ha valami jelentősebb esemény történik, azt majd a bejegyzésem végén mindig közlöm.

Hmm, akkor csapjunk a lecsóba! :D
Vasárnap délután fél 3-kor indult a vonatom Győrből. Biztos helyem volt, izgalomra semmi ok. Egy nagyon flegma csaj ült mellettem, titkon reménykedtem, hogy Bécsben majd leszáll, de amikor megjött a kalauz és megláttam a jegyén, hogy neki is Münchenig szól akkor elillant minden reménységem...A csajt akárhányszor megszólították németül (totál udvariasan meg minden) rántott egyet a vállán és lekezelően nézett mindenkire. Esküszöm wc-re is alig mertem tőle kimenni, már szinte vártam, hogy mikor szól be valamit. Útközben filmeztem, zenéltem - az utolsó 1 óra már valami örökkévalóságnak tűnt. Hat órás az út, de olyan kínban voltam, hogy ülni alig bírtam már. Pedig ez a hat óra igazán nem mondható soknak...Jaaa, és a legfontosabbat kihagytam; Orsival együtt jöttem vissza, de sajnos alig tudtunk beszélni az úton. Nem baj, jó érzés volt, hogy ott egy sorstárs is mellettem.
Andi volt olyan kedves és nagyon aranyos, hogy kijött elénk a pályaudvarra. Ölelkezés, puszihegyek, gyors dumaparti és már zúztam is az S-bahn-hoz. 10 órára értem Pöckingbe, de akkor már össze tudtam volna esni a fáradtságtól. A szülők még ébren voltak, aranyosan köszöntöttek, gyorsan elhadartam, hogy milyen  volt az út, majd jóéjszakát. Borzalmas éjszakám volt - amilyen fáradtan estem ágyba, olyan rosszul aludtam. Körülbelül 2.55-kor megébredtem és azután már csak 10 percekre tudtam visszaaludni. Nagyon fitten és üdén keltem hétfőn reggel, ragyogott a nap. Fiúk kedvesek és mézes-mázasak voltak (még!), Felix egész reggel az új foci csukáját mutogatta. Nekem az egász napom azzal ment el, hogy összekapartam magam és igyekeztem hozzászokni a helyzethez, hogy újra itt vagyok. Újra dolgozom, újra pénzt keresek, újra alkalmazkodom, gyerekeket pesztrálok és mégis boldog vagyok! :) Még akkor is, ha nem jó a "híres" német konyha...na de ezt majd a bejegyzés végén összegzem is kicsit.
Szóval hétfőn fürdés-hajmosás-bőröndkipakolás, ide pakolás, oda pakolás, bolt, séta, vasalás - minden, ami belefért 4 óráig. Mentem Felixért - egy gyerek helyett viszont egyből kaptam ötöt. Elias is jött velünk, itthon pedig már várt Robin, Adriano és Maxi. Lehet, hogy én vagyok fordítva "bekötve", imádom amikot az "én" fiaim mennek máshoz játszani, de annak valahogy mindig jobban tudok örülni, ha nálunk vannak minimum öten. Mert tudom, hogy akkor elvannak. Igaz, hogy néha rendet kell tennem, fegyelmeznem, az összes létező szemem rajtuk van és igen ott kell lennem testben-lélekben, de akkor is szeretem az ilyen helyzeteket. Semmi gond nem is volt, igaz Felix már hozta a formáját. Szegény szomszéd Petike is át akart jönni játszani és trambulinozni. Felix finoman szólva is elküldte melegebb éghajlatra, mondván, hogy már így is túl sokan vagyunk és ő különben sem a barátja. Kicsit rendre utasítottam az uraságot, hogy az szerintem egyelőre az én bajom, hogy ha ennyien vannak...valamint nem volt valami udvarias és barátságos a kedves kis szomszéddal. Persze az ember ilyenkor mintha a falnak beszélne - Peti fiú pedig maradt a helyén. :)
Megjöttek a szülők, eldaráltam nekik magyarországi élményeimet, meséltek ők is, majd vacsiztunk. Robinnak április 24-én volt a születésnapja, felköszöntöttem. Itt az a szokás, ha valakinek születésnapja van, akkor ő visz a suliba tortát, sütit, ételt - szóval amit kitalál. Kati hozott haza salátafejeket, apró paradicsomot, szőlőt, epret, kis virsliket, sajtot és hozzáláttunk "sündisznókat" gyártani. Én életemben nem láttam még olyan fazont, amit hétfő este 20 perc alatt négyen összerittyentettünk. Egy tálcát tettünk körbe salátával, majd a maradék salátafejet becsomagoltuk alufóliába. Három lett - három "sündisznó" ficegett a tálcán. Szőlő - eper, paradicsom - kis virsli és szőlő - sajt - szőlő kombinációkat szurkáltunk hosszú hurkapálcikákra, majd azokat a "sünik" hátába...fantasztikusan jól nézett ki a végeredmény és nagyon guszta volt. Már bánom, hogy nem fényképeztem le. Neki tudtam volna esni az egésznek, mindenkinek ajánlom, hogy ezt így egyszer (akármilyen alkalomra) próbálja ki, nem fog csalódni. Én is ki fogom - mert ez még nem haladja meg a konyhában nyújtott teljesítményem. :)
Kedden délelőtt Orsival voltam Münchenben. Anyuka kapott egy s.o.s hívást, hogy Felix délután szülinapra hivatalos (erről valamilyen okból kifolyólag senki sem tudott) és sürgősen gondoskodni kell valami ajándékról. Kati engem bízott meg, megyek Münchenbe, el tudom intézni. Róttuk a köröket a városban - olyan nagyon jó érzés volt megint ott lenni - vettem egy pár apróságot, majd beültünk a  mekibe kávézni. Elbeszélgettük az időt, 1 órakor már jöttem is haza. Fél 3-kor elmentem Felixért, egyből vittem is Leon-hoz, a zsúr helyszínére.
Irány haza, volt másfél óra szabadságom megint, tengtem-lengtem, filmeztem. Fél 5 körül befutott Robin és már azzal a kérdéssel indított, hogy Wii-zhet e?! Nem, most nem, majd ha apuka vagy anyuka hazajön (esküszöm már én unom ezt a választ és sajnálom szegényt). Ilyenkor ő mindig bepróbálkozik apukánál telefonon, aki rögvest meg szokta engedni. De most anyukát hívta, akinél semmi esélye nem volt, viszont nem tudom mi történt, de megengedte! Ejjha, csodák márpedig vannak ugye... :) Wii után kibontottuk a szülinapra kapott társasjátékát és azzal elvoltunk egy bő órát, majd otthagyott és elment ping-pongozni. Ismét kerekedett egy szabad órám. Megjött apuka, csevegtem vele - pedig nem sokszor szoktunk, de most volt idő. Annyira bírom egyébként, tök jó beszólásai vannak és nála nem érzékelem mindig azt, hogy "húú de nagyon német"... ez így viccesen hangzik tudom, de így van. Megjöttek a fiúk, vacsiztunk, majd elvonultam. Anyukát nem láttam - valamiféle megbeszélése volt este.

Naaa, de most egy kicsit kitérek erre az örökös "jövök-megyek" dologra. Tényleg nagyon-nagyon jó volt otthon. Hiába sokszor hangzott el a számból a mondat, hogy "de jó lesz már visszamenni!"...Egyébként talán az a legrosszabb pillanata az egésznek, amikor egyrészt búcsúzol itt mindenkitől és mindentől, majd annyira várod azt, hogy otthon láthass mindenkit, hogy az hihetetlen érzés...én például végigálltam már a Mosonmagyaróvártól Győrig tartó utat a vonaton. :) Majd lassan eljön a búcsúzkodás ideje otthon is, ismét mindentől és mindenkitől...majd "itthon" az öröm, hogy újra láthatom az ittenieket és visszakapom az életet, amit most egy évig élek. Különös egy életvitel ez. Közben arra gondolok, hogy állandóan csak költözöm - jelen esetben most négy havonta - és az otthon töltött vakáció alatt úgy élek, mint egy kempinglakó. Bőröndök ide, táskák oda...most ez van, ezt választottam és élvezem, csak ez a "jövök aztán megyek" szituáció ne lenne...Amikor az ember már megszokná azt, ami éppen van, kicsit elszokna attól, ami éppen nincs...és akkor jön újra a váltás. Ez erről szól.
Télen, amikor visszajöttem - bár nem írtam róla úgy emlékszem, de az első egy hét januárban nem volt valami mesés. Talán az volt itt töltött időm eddigi legrosszabb hete. Alig bírtam visszarázódni az egészbe, alig ismertem valakit (mindenki akkor ment el vagy haza végleg), tél volt, rossz idő...nem is sorolom tovább. Most viszont semmi ilyesmi érzésem nincs - talán ez a tavasznak is köszönhető, de leginkább szerintem annak, hogy a második négy hónapom sokkal jobb volt itt, mint ősszel - pedig aztán az sem volt semmi! :) És ha csak belegondolok abba egy pillanatra is, hogy előttem van még 3 hónap és a nyár...hát elég kecsegtetően hangzik na... :) Tervek vannak még, hoho - hogyne lennének, igyekszem még mindent megvalósítani itt, amit csak elterveztem, illetve a többiekkel elterveztünk, kihasználok minden lehetőséget és pillanatot, mivel legközelebb sajnos már "végleg kell" hazamennem...

Így elöljáróban azt hiszem ennyi. A héten már megyek takarítani a két kis "második" családomhoz is, szombaton hatalmas "welcome party" a többiekkel - alig várom már! :)

Minden jót és szép hetet Mindenkinek!

Puszi
:)