2010. november 28., vasárnap

november utolsó hete

Sziasztok, újra itt! :)

A hétköznapok nagyon jól teltek, nyugis volt. Hétfőn reggel elutazott a Gastmuttim (szerda éjjel jött csak haza). A két fiúval még mindig nem tudom mi történt, mindig hallgatnak rám, azt csinálják amit mondok és ami furcsa; nem akarnak tv-t nézni :) Minden rendben ment!
Hét elején nem voltam valami jól, fájt a torkom, reggelente alig éltem (biztos a hideg idő is rátett egy lapáttal). Nagyon sok hó esett, de gyönyörű, hatalmas pelyhekben, egyből megjött a karácsonyi hangulatom. Minden ház feldíszítve már, mindent hó borít, mindenki írja a karácsonyi kívánságlistákat. Attól tartok, hogy hamarosan mehetek szánkózni és hóembert építeni! :P:D
Ha még nem írtam volna, a felső szinten a házban totál új fürdőszobát csinálnak, de már majdnem egy hónapja. Azt hiszem, hogy jövő héten kész lesz már. A munkások is irtó rendesek, mindig kávét kell főznöm nekik, addig dumálgatunk. Eddig szinte nem volt olyan, aki ne mondta volna, hogy a legjobb helyre kerültem, amit csak el tudnak képzelni. :) (ilyenkor csak magamban jegyzem meg mindig, hogy igen, hatalmas szerencsém volt/van!) Kedden éppen vasaltam, mire az egyik munkás megdicsért, hogy milyen szorgalmas vagyok, majd utána hozzátette, hogy itt csak a külföldiek szorgalmasak, a németek nem :D
Nyelvsuliban voltam, futottam, angoloztam és majdnem minden nap megnézek 2 filmet (most legalább van olyan dolgokra is időm, amikre egyébként otthon nem lenne:P). Szóval, nem történt semmi érdekes.

Hétvégén feldíszítette a "családom" a házat, egyébként itt a környéken már minden talpig díszben áll, gyertyák mindenhol. Gyönyörű, karácsonyi hangulat 100%-osan... :):)
Pénteken suliban egy kellemetlenebb élményem (mindig én vagyok az első, aki odaér), pasas állt a kávé automatánál és kérdezi, hogy beszélek-e angolul :S (bumm, már megint az angol kellene), mondtam neki, hogy csak egy kicsit, megmutattam neki, hogy tud kávét venni, megköszönte...mi lett volna, ha még beszélni is kell?! fejbe tudnám kólintani magam olyankor, mi az, hogy nem beszélem az angolt 5 évnyi tanulás után!? :P mind1...csak rossz érzés!

Éééés Katiék beüzemelték a szaunát a fürdőszobámban, ők már pénteken és szombaton este ki is próbálták...mondták, hogy majd megmutatják nekem is, hogy működik és szerintem jövő héten kipróbálom én is, úgyis olyan hideg van! :P:D

Péntek este Zsuzsival és Alex-szel mentem Münchenbe, kajáltunk és jött Alex egyik ismerőse is, Tim (hozzáteszem, hogy az első német egyed, akivel megismerkedtem, mindig csak a külföldiek...:P). Koktéloztunk, utána pedig elmentünk egy táncolós helyre, de mindenki fáradt volt, sokáig nem maradtunk.
Szombaton dél körül keltem, aztán ebéd, majd megint Münchenbe mentem, Adrival találkoztam 7 órakor Marienplatzon. Elmentünk Andiékhoz (ő együtt lakik a barátjával), pezsgőztünk és ilyenkor, mikor így csak magyarok együtt vagyunk, mindig magyar számokat hallgatunk, annyira jó :D..
35 millimeterbe is voltunk (ott dolgozik Andi barátja), kaptunk epervodkát (nagyon finom volt), aztán ajánlottak nekünk két szórakozóhelyet, egyik a Pacha, másikat úgy hívják, hogy 089...egymás mellett vannak, de egyik helyre sem engedtek be minket, mondván, hogy nem vagyunk rajta a vendéglistán:O Na, ha ezt tudom, hogy lista szerint megy...hol lehet ilyenre feliratkozni?!:D És akkor azt mondja a biztonsági őr, hogy telt ház van (szóval még azokat sem engedték be akik egyébként fent voltak a listán), na majd legközelebb!
Münchner Freihet-re mentünk, egy Skyline nevű szórakozóhelyre (szerintem drága a 8 eurós belépő miatt), de megérte! Nagyon igényes hely, sok volt a külföldi, éppen Jäger promóció volt, kaptunk ajándékba ilyen csuklószorító-szerűséget...nagyon jól éreztük magunkat! ;)
Vasárnap szintén délben kelés, 2kor elmentünk itt Pöckingben az első karácsonyi vásárra. Nagyon hideg volt, ettünk Bratwurst-ot, Katiék forralt bort ittak, volt sok kirakodós, meg rengeteg kutya (itt mindenki mindig mindenhova kutyával megy, hihetetlen) :D
Estefelé pedig Katiék barátai jöttek Münchenből, én ez idő alatt elvonultam...
Nagyon gyorsan elment ez a hét/hétvége is, jövő héten már december.
Ahogy körülnéztem Münchenben, rájöttem, hogy semmi kedvem elkezdeni ajándékokat venni:P Millió ember van mindenhol, rohannak, kiabálnak, tolják a babakocsikat...úristen!
De muszáj lesz elkezdenem, mese nincs! ;)

Jövő héten jövök majd ismét, vigyázzatok magatokra, szép hetet kívánok, millió puszi :*

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése